top of page

Bemutatkozás

Dr. Szabó Albert

„Már több, mint 20 éve foglalkozom ultrahang diagnosztikával, illetve intervenciós radiológiával. Az ultrahang legnagyobb jelentőségét bizonyos betegségek (pl. daganatok, érbetegségek) korai kimutatásában látom.”


2001-ben szereztem diplomát a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán.


2002 óta dolgozom Győrben a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Radiológiai Osztályán (2014 óta főorvosként). 2007-ben szereztem szakvizsgát radiológiából. 2019 óta intervenciós licence vizsgával is rendelkezem.

Rendszeresen veszek részt belföldi- illetve külföldi kongresszusokon és szakmai továbbképzéseken. Nagyrészt Győrben szereztem gyakorlatot az általános röntgen, ultrahang, CT és MR diagnosztikában. Kiemelten foglalkozom ultrahang és CT diagnosztikával, illetve intervenciós radiológiával.

Előjegyzés

Dr. Dankházi Levente

„Immár generáción átívelő tevékenység családunkban a radiólógia, mint orvosi hivatás. Édesanyám dr. Németh Ibolya is radiológus főorvosként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.

 

Főként CT és ultrahang diagnosztikával foglalkozom, azon belül hasi, ízületi és emlő vizsgálattal.”

 

Általános orvosi diplomámat 2010-ben szereztem a Pécsi Tudomány Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Ezt követően visszatértem szülővárosomba és a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Radiológia Osztályán helyezkedtem el.

 

Általános radiológia szakismereteim jórészt a győri kórházban, az emlődiagnosztikai hozzáértést Budapesten dr. Nahn Krisztina, valamint Győrben dr. Steinbach Márta főorvosnők segítségével sajátítottam el.

 

2015-ben szereztem szakvizsgát radiológiából.

 

2019-óta Komplex Radiológiai Emlődiagnosztika licens vizsgával rendelkezem.

 

A szakmai továbbképzések és kongresszusok rendszeres résztvevője vagyok. A radiológus szakasszisztensek képzésében több éven keresztül tevékenykedtem.

 

Kiemelt figyelmet fordítok az ultrahang diagnosztikára, azon belül az ízületi, valamint az emlő vizsgálatokra.

 

Magán egészségügyben 2015 óta dolgozom.

Előjegyzés
PET_0680.jpg
bottom of page